Obrázky na stránke
PDF
ePub
[ocr errors]

NIUS is, még pedig testének Öt országos vásár esik benne, nagyságában. Nevezetes to- és minden héten pénteken; vábbá a Kastélybéli templom Meg lehetos kereskedése van mellynek oltára veres már- borral, dohánnyal, és vasványból méltoságosan készít sal; nem külömben vászontetett, felette vagyon Szent nal, mivel a' Bélai szép nem, Pál e felül íratal, Saule, a' lennel való banást jól érSaule , cur me persequeris! ti, és szorgalmatosan gyakomellette vagyon a' szép Úri rollya, fenyo magbol készíkert, mellyböl egy igen kel- tetett éget borok is híres, és lemetes erdó szemléltetik sok felé elhordatik, vízi malmás oldalán pedig a' szólö ma három, fûrész malmaiból hegyek. Határja jó termé- pedig a leg szebb deszkák kenységů, réttye , legelője kerülnek ki. Szerencsétlen tágas, fája mind a' két féle, vala e' Város gyakorta a' tûz itatója alkalmatos, vagyon- támadások miatt, nevezetenyainak eladására jó mód-sen MDXVIII. esztendőben, gya, első Osztálybéli. nyóltz házakon kivül, egy Bél. Német Bil

. Posony menykö ütés által egészen el Vármegyében, földes Ura a

más szerencsétlen túz támaKirályi Kamara, lakosai né

dások által, tizenkétszer sametek, és katolikusok, fekszik az előbbenitól nem mesz- által is gyakorta látogattat

nyargattatott. A' dög halál sze. Határjának tulajdonsá- tak; nevezetesen 1600. 1622. gai is hasonlítanak az elöbBenihez, 's ez is első Osz- ki üríttetek, mivel az emlí

és 1679. esztendőben nagyon tálybéli.

tett esztendőben először 700. Béla. Német Város Sze- az után 175. harmadszor pepes Vármegyében, 's egy a' dig 418. emberek múltak ki 16 Szepesi Városok közzül, itten e' kedvelte világból. fekszik Poprád vize mellett, Lakosai rész szerént kereskeKézsmárktól fél mértföldnyi-déssel , rész szerént nemere, nevezetes benne a' Város sebb, és kézi mesterségekháza, és annak Arkhiyuma, böl élnek, rész szerént pehajdani templomának omla- dig föld mivelésböl. Határbédékai is látszatnak, melly a' li töldgye néhol termékeny, Lengyelek, és más viszon- néhol partos, erdei nagyok, tagságok által pusztúla el. I és vadakkal gazdagok, ret

tyei kiváltképen jó füvet ter Béla. Elegyes falu Esztermenek; de néha a' nagy hi-gom Vármegy. máskép Alsó degek által gyengébb mar-Bélának is nevezterik puszháikban, nem tsekély kárt tájátol való megkülömbözvallanak. Nevezetes a' fejér tetésre nézve ; föld. Ura Szere tava melly nagyságára néz- dahelyi Uraság, napnyugotra ve, minden e' vidéken lévő pusztájával határos, délről petavakat felül halad. Lakosai dig Miske határjaival vétetik többnyire evangelikusok, körül, hegyes, és erdős fekvéKorabinszki Mátyásnak Lek- se között, gyönyörű vadászaszikonnya szerént itten híres tokat enged,'s kedves mulató Musikusok is találtatnak; mi- helye ez az Esztergomiaknak, vel némellyek valamint a szép vendég fogadója van, syép tudományokat, úgy a' és a majorkodásra kiváltkészép mesterségeket is külö- pen alkalmatos, mellyet nénösen kedvellik, és gyako- hai boldog emlékezetû rollyák; a' második Osztály- rök Generilis Úrnak köszönba tétetett.

het, a' ki ide szép kastélyt Béla bánya. Düln, Be- építtete, ezen kivül gyönyöláh. Szabad Királyi Bánya

rũ kertet, száraz malmat, Város Hont Vármegyében, egy szóval, új életre hozta. lakosai katolikusok, és evan

Legelője elég, valamint tüzi, gélikusok, fekszik Selymetz és épületre való fája is van, Bányátol mintegy fél mért- szõlö hegye jó, földgye terföldnyire, a' Besztercze Bá

mékeny, vagyonnyainak el

adására alkalmatos módgya nya felé vezető útban. Hajdán nevezetesebb virágzás

a' Dunán, és Esztergomban, ban vala, kivált III. BÉLA Ki- mivel pedig földgyeinek egy rálynak idejekor, míg bá- negyed részét a zápor gyanyái haszon vehetők valának; kran járja , a' második Öszde ma nagyobb a’ híre, mint

tályba tétettetett.

Béla. Új Béla, Neu Bél, vagyonnya. Határja sovány, fája mind a két féle bôvség

Moya Bela. Elegyes tót falu gel, réttyei legelője néhol Szepes Vármegyében , földes jók, harmadik Osztálybéli.

Ura a' Királyi Kamara, lako

sai katolikusok, népes helyBéla. Szabad puszta Bácsség. Határja meglehetős, leVármegyében, földes Ura a' gelője jó, fája mind a kétKir. Kamara.

féle, harmadik Osztálybéli

. Belcz.

L

Belacz. vagy Beltz. Elegyes kosai katolikusok, fekszik falu Tolna Vármegyében, Vitza, Edves, és Pályin faföldes Ura Gróf Festetich Ura- luk között. Határja jó terméság, lakosai katolikusok, fek- kenységû, gabonája elég,, szik Kokásdnak szomszédsá- réttye, legelője jó, 's más gában, mellynek filiája. Ha- külömbféle középszerű tulajtárja jó termékenységů. donságai szerént, második

Belad, Kis Beled. Ele Osztálybéli. gyes falu Bars Vármegyében,

Bélegyháza. Szabad puszlakosai katolikusak. Határja ta Pest Vármegyében, fekkivált némelly részében jó szik Taksonynak szomszédtermékenységů, réttyei is ságában, mellynek filiája. hasznosak, malma alkalma BELEJócz. Tót falu Sáros tós, piazza közel, de legelője Vármegyében, földes Ura szoross, fája kevés, szőlője Gróf Aspermont, lakosai kasem lévén, harmadik Osz-tolikusok, fekszik Haiszlintálybéli.

hoz közel, mellynek filiája Belán, vagy Ibelan. Tót Sárostól egy mértföldnyire falu Tsentsén Vármegyében, Lengyel Ország szélén, amföldes Ura Gróf Serényi Ura- bár jó legelője van, és fája ság, lakosai katolikusok, fek- is, de mivel határja másként szik Nedetza , és Várna kö- sovány, a harmadik Oszzött, Zolna Városához mért tályba tétettetett. földnyire. Határja középsze

BELÉNSZKO. Szabad puszta rů, piatzozása Varnán, és Zol- Liptó Vármegyében, fekszik nán, fája elég, legelője jó, Rozenberg Városátol nem második Osztálybéli.

meszsze, mellynek birtokáBELánszka. Belanszkich, ban van. Irtvány, NyitraVármegyében, BELÉNY. Magyar falu GöTurolukenhez tartozik. mör Vármegyében, földes

BELEBELE. Kis Belebele. Ura Fáy Uraság, fekszik RiBeleboy. Tót falu Bereg Vár- ma Szombattól fél mértföldmegyében, földes Ura Gróf nyire, földgye gabonát boven Schönborn Uraság, lakosai terem, piatzozása közel, és katolikusok, fekszik a'Dusni- jó, legelője egy keveset szotzai járásban. Határja közép ross, mind a két féle fája termékenységii .

van, keresetre jó módgya , BELED. Elegyes lakosú fa- második Osztálybéli. lu Sopron Vármegyében, la BELÉNYES. Bejus. K. Be

lényes.

[ocr errors]

lényes. Bejusde. Leg népes gaihoz képest, harmadik Oszsebb, és leg nagyobb Mezo cálybéli

. Város Bihar Vármegyében,

Řelevcz. Kis, és nagy Bea' Belényesi járásban , Erdély licz. Blasoycze. Tótfaluk Ország felé, földes Ura a Nyitra Vármegyében, birtoNagy Váradi egyesült Görög kosai Gróf Berényi, és küPüspök, lakosai katoliku-lömbféle Urak, lakosai kasok, reformátusok, egyesfil colikusok, fekszenek a' Botek, és oroszok. Kies helyen dóki járásban. Határjai közép fekszik, és a' földes Uraság-termékenységüek, vagyonnak kastéllyával díszeskedik. nyaik külömbfélék, második Határbéli földgye kiváltkén Osztálybéliek. pen termékeny, 's minthogy BELEVÁR. Elegyes falu Soa' természetnek sok javaival mogy Vármegyében, földes bôvelkedik, első Osztálybéli. Ura Gróf Festetich Uraság,

BELÉNYES. Kis Belényes. lakosai katolikusok, fekszik Elegyes falu Bihar Vármegyé- Vízvárnak szomszédságában, ben, nem messze fekszik, mellynek filiája, földgyei Belényes Városától , földes imittamott fövényesek, rétUra az egyesült hitů Nagy gyeit néha Dráva vize mossa, Váradi Püspök, határbéli jó legelöt más helységben fotermékenységéhez képest, el-gadnak; fája mind a kétféle số Osztálybéli.

elég, harmadik Osztálybéli. BELÉNYES Lazúr az L. be BELEZNA. Elegyes horvát tüben.

falu Somogy Vármegyében, BELÉNYES SZElityE az Sz. földes Ura Gróf Zsigray Urabetüben.

ság, lakosai katolikusok, fekBELÉNYE HEGYE.

Bihar szik Patro, és Sk. HáromságVármegyében, Belényes Vá-nak szomszédságokban, lerosával által ellenben va- gelője, és fája van, szőlő hegyon, külömbféle épületre, és gye is elegendő; de mivel tazre való fával bövelkedik. a földgye sovány, és réttyei

BELESÉNY. Elegyes oláh is olly formák harmadik fala Bihar Vármegyében, Be- Osztálybéli. lényeshez közel, mellynek Belez. Szabad filiája, lakosai katolikusok, na Vármegyében, Belcz név és ó hitüek, földes Ura a' alatt. nagy Váradi egyesült Püspök. BELEZNA. Elegyes falu MáHatárbéli selejtes tulajdonsá- ramaros Vármegyében, lako

puszta Tol

1

sai katolikusok, és ó hitűek, /ságok, lakosai katolikusok, fekszik Huszthoz nem mesz- fekszik Bajmótztól két mértsze, mellynek filiája. Birtoko- földnyire, határjában mind sa Csákfalvy Uraság.

a' két féle fája van, földgyéBELFENYÉR. Magyar falu nek termékenysége középBihar Vármegyében a' Sza- szeri, gyümöltse, 's legelőlontai járásban , földes Ura a' je elég, malma helyben Nagy Váradi Püspök, lakosai piatzozása Bányán, és Prividkatolikusok, középszerû ter- nyén; de mivel szólö hegye mésbéli tulajdonságaihoz ké- nintsen, rétrye második, földpest, második Osztálybéli. gye pedig a harmadik Osz

Béll. Belly. Elegyes lako- tályba számláltatott. sú Mező Város Bihar Várme BELLA forrása Trentsen. gyében, a'Béli járásban, föl. Vármegyében , a' Bellei tedes Ura a' Nagy Váradi Püs- metőben forr, 's mig Béla pökség , lakosai katoliku- vizébe nem foly, elveszti a' sok, és oroszok, középszerű vizéből ivó szárnyas állatotermésbéli javainoz képest, kat, de azután nem ártalmas. második Osztálybéli.

BELLA. Tót falu Trentsén Béll. Tót falu Hont Vár- Vármegyében , földes Ura megyében Peretséntöl nem Pongrácz Uraság, lakosai kameszsze - fekszik Ipoly vize tolikusok, fekszik Krasznán mellett, Szakállosnak szom- felül fél mértföldnyire, al szédságában, mellynek filiá- hegyek közt egy völgyben. ja, lakosai katolikusok, bir- 1716. esztendőben Pongrácz tokosai Dvornokovits; és Püspök építtetett itt temploMadocsányi Uraságok. Ha- mot. Határbéli jó tulajdontárbéli legeldje elegendő, ságaira nézve, az első Oszmind a két féle fája van, tályba tétettetett. szóló hegye középszerű, el BELLA. Tót falu Trentsén sô Osztálybéli.

Vármegyében, földes Urai * Bell. Tót falu Zemplén több Uraságok, lakosai kaVármegyében, földes Ura Bá-tolikusok, fekszik kies, és ró Senyei Uraság, lakosai ka- termékeny helyen, Turnátolikusok. Határja közép ter- hoz mellynek filiája nem mékenységi.

meszsze, ''s a földes UrasáBella. Tót falu Nyitra goknak lakó helyeivel díszesVármegyében, földes Ura Bá- kedik , határjában legelője ró Splényi, és Rudnyai Ura- elég, és fája is; de földgvé

nek

« PredošláPokračovať »