Obrázky na stránke
PDF
ePub

Adrián. Magyar falu Szatmár Vármegyében, birtokosai Szétsi, és más Uraságok, lakosai katolikusok, de többnyire reformátusok, fekszik Szinyer Várallyához, melly

ADONY. V. Adon. Elegyes lakosú Mező Város Fejér Vármegyében, birtokos Ura Gróf Zichy, és Gróf Szapáry Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik a' Duna mentében az Ország úttyá-nek filiája nem meszsze Szatban, határbéli földgye ho- mártol három mértföldnyire, mokos, és egyéb fogyatko- Túr folyó víze mellett; szántó zásai miatt, a második Osz- földgyei három nyomásbétályba tétettetett. lick, 's gazdagon teremnek tiszta buzát, és rozsot is, piatzozó helye két órányira, itatója határjában alkalmatos, és közel, tüzre való fája is elegendő, makkoltatása ingyen, néha só hordással is, és szőlő munkával is kereshetnek pénzt, vízi malmok helyen, fogyatkozásai ellenben, hogy szántó földgyeinek két nyomása víz áradások alkalmatoságával néha elboríttatik, réttyei is illy enkor tsekélyek, legelőjök, sásas piatzozások helyére néha roszsz útakon járnak, mindazáltal több jó tulajdonságaihoz képest, elso Osztálybéli.

ADONY. Nyír Adony. Magyar, és oláh falu Szabolts Vármegyében, lakosai ó hitüek, fekszik Sámsontol egy, Debretzentöl pedig két mértföldnyire. Határja három nyomásbéli, és trágyázás nélkül is meglehetős ro2sot terem, legelője saját marháinak elég, itatója alkalmatos, Királyi dézmát nem ad; de mivel földgye homokos, 's határjában búza, és zab nem terem, réttye sekély, malma igen távol, harmadik Osztálybéli.

ADORJÁN. Szent Adorján. Magyar falu Szala Vármegyében, birtokosa Berta Uraság, lakosai katolikusok, fekszik a' Kapornaki kerületben. Határja nagyobb részént hegyes, és néhol közép termékenységű, szôleji ugyan nem nevezetesek, de boraikat alkalmasint eladhattyák, harmadik Osztálybéli.

ADORJÁN. Sz, Adorján,

ADORJÁNHÁZA. Magyar falu Veszprém Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik Külső Váthoz, mellynek filája nem meszsze, Pápátol egy, és . mértföldnyire, közel Martzal vízéhez. Határja tsekély, melly körül vannak Band,

Bánd, és Egedföldi szabad nyire, a' felsö Lendvai Urapuszták, napkeletre pedig dalomban, nevezetes tulaja' Szalóki határ, délre mint donságai vagynak ugyan e' egy jó puska lövesnyire helységnek, mellyek miatt Egerallya. Híresek valanak az első Osztálybéliek közzé hajdan itten Tsomászi, és számláltathatnék; de mivel Szakalyi nemesek a' törökök határja soványos, a' másoellen gyakorta vitézül forga- dik Osztályba tétettetett. tott katonaságjókért, 's mi- ADVASKOHEGye. Veszdon a' Haza szenyvedett, ezek prém Vármegyébéli hegy, is kihajtattak fegyvereikkel Bakony Ujvár mellett, tenyert örökségjekböl, most töje magos, és széles, nevét megszaporodván hajdani híres nemzetségeknél kevesebb vagyonnal bírnak. Földgye e' helységnek hol jó, és fekete földů, hol pedig fövényes; búzát is terem mind az által, ha jól miveltetik, rozsot pedig könnyen, és jó időkben gazdagon, erdeje is 's víze kiváltképen jó,

második Osztálybéli.

költsönözte a' tövében nyíló, nagy barlangjátol, mellyhek belső üregje tágas, 's azt beszéllik felőle, hogy hajdan a' sok vérengezéseknek idejekor, menedék helye vala a' körül, belöl lakó embereknek.

ÁG. Nagy Ág. Magyar falu Arad Vármegyében, lakosai katolikusok, határbéADRIANTZ, Tót falu Sza-li földgye bö termékenységû, la Vármegyében, földes fája, makkja elég, fábol küUra Gróf Csáky Uraság, lömbféle edényeket készítelakosai katolikusok, fekszik nek, meszet is égetnek laa' Belatintzi Uradalomban, kosai, eladásra középszerů Belatintzhoz, mellynek filája alkalmatossága; de mivel a' nem męszsze, határja közép víz, néha elönti, második termékenységű, legelője, Osztálybéli. réttye is elég; de más fo- ÁG. Nagy Ág, Okur. Magyatkozásaiért harmadik Osz-gyar falu Baranya Vármetálybéli. gyében, lakosai katolikuADRIANTZ. Tót falu VasVár- sok, határbéli szántó földmegyében, birtokosa Gróf gyei nehezen miveltetnek, Nádasdy Uraság, lakosai ka- egyéb javai ugyan vagynak; tolikusok, fekszik Sz. Got- de mivel vagyonnyainak elhárdtol egy, és, mértföld-adására jó alkalmatossága

nintsen

nintsen, második Osztály-mellett, Tolnátol egy jó mértföldnyire, határbéli földgye

béli.

ÁG SZENTPÉTER. Szabad közép termékenységû; tser

puszta Fejér Vármegyében. AGÁTS. Tót falu Nyitra Vármegyében, földes Ura Gr. Károlyi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik a' Megyeri Uradalomban. Határja középszerű, réttye, legeloje, fája szükségére elegendo; középszerů vagyonnyaihoz képest, második Osztálybéli.

AGADISCH. Termo falú a' Bánátban Temes Vármegyében, fekszik az Újpalánki kerületben, Oravitzátol. mértföldnyire. Határja gazdag termékenységû, 's vagyonnyai nevezetesek lévén első Osztálybéli.

AGÁRD. Magyar falu Nográd Vármegyében, birtokos földes Urai Jeszenszky, és Gyurcsányi Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Nötétstöl, mellynek filiája nem meszsze Naszály hegye alatt, buzával, borral bővelkedik, nevezetes vagyonnyaihoz, 's termésbéli jó tulajdonságaihoz képest első Osztálybéli.

AGARD. Magyar, és rátz falu Tolna Vármegyében, földes Ura vólt a' Szekszárdi Apát Uraság, most a' Királyi Kamara, lakosai katolikusok, és ó hitűek, fekszik Sár vize

jéböl tüzelnek, mint hogy minden erdei fák nélkül vannak, termo földgyeit; és réttyeit pedig, mivel a' víz áradások gyakorta soványíttyák, második Osztálybéli.

AGÁRD. Magyar, és tót falu Zemplén Vármegyében, földes Ura a' Leleszi Prépostság, lakosai katolikusok, fekszik közel Dámótzhoz, és N. Tárkányhoz is, mellynek filiája nem meszsze. Határja minden féle gábonát, sőt még tiszta búzát is bôven terem, trágyázás nélkül is, hanem az árpa megkíványa; réttyeinek harmadrésze jó, és hasznos szénát hoz, fája mind a' két féle elegendò, vízi, és száraz malmai helyben, vagyonyait eladhattya Ujhelyben, Ungváron, és Zemplénben, makkja ingyen, dohányt is termesztenek, 's kapával is kereshetnek valamit lakosai, közönséges réttye van a' helységnek nyoltz kaszás emberre való, földgye pedig 8. posonyi mero alá, melly szép tulajdonságaira nézve, az első Osztálybéli helységek közzé számláltatott.

AGARO. Agarev. Horvát falu Somogy Vármegyében, B birto

Gróf Eszterházy Uraság, la-
kosai, katolikusok, fekszik
Lévátol három mértföldnyire.
Mivel e' helységnek határbéli

birtokos földes Ura, Gróf Festetich Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Torányhoz, mellynek filiája nem meszsze, a' Kanizsai kerület-földgye, síkos, és termékeny, ben, szőlő kegyein kivül minden javakkal bővelkedik, melly szép tulajdonságaihoz képest első Osztálybéli.

legelője saját marháinak al kalmatos, és elegendő, némelly gyümöltsös kertyei is vagynak, minden féle vagyonnyaiknak eladására jó módgya, de mivel fájok nintsen, sem szölejek, második Osztálybéli.

AGAROS Szabad puszta Somogy Vármegyében, fekszik Gadány, és Ebde között. AGASEGYHÁZA. Szabad puszta a' Kis Kúnságban, fekszik Ízsákhoz nem meszsze. ÁGENDORF. Ögendorf. Szép német falu Sopron Vármegyében, földes Ura, Sopron Városa, lakosai katoliku sok, és evangelikusok, fekszik Sopron Városához nem meszsze, a' hegyek tövében, jeles épülettyeivel; Korás hegye szöleinek alkalmatlan, mivel borait megtsipôsíti, gyümöltsöt hozó fáji termé-ve, első Osztálybéli. kenyek, és jók, kivált szilvássa, kedves ízü gyümöltsöket terem, gabonája bôven van, gesztenyés erdeje is, melly szép tulajdonságaihoz képest méltán első Osztálybéli.

AGOSTYÁN. Elegyes lako sú falu Komárom Vármegyében, birtokos Ura, Gróf Eszterházy Uraság, lakosai kato likusok, fekszik Szomodrol nem meszsze, határja jó, rét tye, és legelője magok szük ségjekre elegendo, noha határjának nagyobb részét, a’ víz járja, és szénáját is néha iszáposíttya, mind az által egyéb jó tulajdonságaira néz→

AGERHIDA. Szabad puszta Szala Vármegyében, fekszik Novához közel.

АGHO. vagy Agko, Agov. Elegyes magyar falu Bars Vármegyében, földes Ura,

AGó. Szabad puszta a' Jászságban, fekszik a' Szent Andrási pusztához, 's a' Milleri tsárdához is közel.

AGOT. Szent Agot. Szabad puszta Fejér Vármegyében, birtokos földes Ura a' Királyi Kamara, határja jó termékenységû, 's legelője is kiváltképen alkalmatos.

AGRÁD. Magyar falu Tolna Vármegyében, lakosai katolikusok, határja a' természetnek

szetnek sok javaival bôvelke- gaihoz képest második Oszdik, szőlő hegye is van, ne-tálybéli.

vezetes vagyonnyaihos, 'ster- AGTELEK. Magyar Mezo termésbéli jó tulajdonságai- Város Gömör Vármegyében, hoz képest első Osztálybéli. földes Ura Fáy Uraság, laAGRIS. Oláh falu Arad Vár- kosai katolikusok, és remegyében, földes Ura a' Ki- formátusok, fekszik Csóltórályi Kamara, lakosai orosz-hoz nem meszsze, határbéli bol egyesültt katolikusok, földgye középszerű, piatzofekszik Borosjenötöl nem zása hasznos ugyan, de két, meszsze. Határbéli földgye's három mértföldnyire, letermékeny, makkja, fája, gelője elegendő, fája mind szilvássa elég, szôleje közép- a' két féle elég, kertyei gyüszerû, meszet is égethet; de möltsösök, 's káposztássai is elegendő legelője nem lévén, jók, pénzt keresnek lakosai a' második Osztályba szám- néha só hordás, néha pedig láltattatott. szőlő munka által, szenet is égetnek, mellyet egy orányira eladhatnak, bóltya is van, malma közel, de víze nintsen marhákat itatni, melly miatt a' második Osztályba számláltatott.

AGRIS. Oláh falu Bihar Vármegyében, földes Ura a' Nagy Váradi Püspökség, lakosai ó hituek, fekszik a' Béli kerületben. Mint hogy vidékje, és termésbéli tulajdonságai nem leg jobbak, a' harmadik Osztályba tétettetett. AGSTERNO. Elegyes lakosú falu Zemplén Vármegyében, földes Ura Klobusiczky Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Battyántol nem meszsze. Jeles szép kertyei, 's gyümöltsössei vagynak, mellyeket a nagy körtvély fák fedeznek, határbéli földgye jó, kivévén e' fogyatkozását, hogy néhol vízenyös, és az árvíz néha elnyomja termését, mind az által egyéb középszerű tulajdonsá

nem

AGTELEKI BARLANG. Gömör Vármegyében, meszsze van Agtelektöl, napkelet felé egy kopasz, és más felöl igen meredek kö szikla, mellynek alapjánál, mint egy hat lábnyi szélességü nyílas van, de olly allatsonyan alkotva a' természettöl, hogy legörnyedett hajlással férkezhetni belé; minekutánna már az ember benne mint egy200. lépésnyire haladt, akkor ötlik szemébe, igen szép boltozati hasonlatosságban az egész barlang, mellynek mélB 2 tóságos

« PredošláPokračovať »