II. Minthogy pedig a házassági kapocs jogilag mindaddig fennáll, míg az törvényszerűen fel nem bontatik, ebből szigoruan véve következnék, hogy oly házastársak is közszerzők, kik tényleg külön válva élnek ugyan, de közöttük a házasság felbontva nincs.2

kötés nélküli együttélése (ágyasság) sem pótolhatja. Ha egy férfi egy nővel házasságon kívül él együtt s ezen idő alatt vagyont szereznek, úgy e szerzemény csak megállapodás, szerződés folytán lehet közössé; mert a jogviszony közöttök épen nem más, mint ha 2 nő vagy 2 férfi állana egybe hogy közösen szerezzenek. A kötött szerződéstől fog függni úgy maga a közösség léte, mint ennek tartama és a részesülés aránya is; holott a közszerzeménynél ezen kérdések törvény által vannak eldöntve. Ha az együttszerzés ténye, házassági kapocs nélkül is, közszerzeményt eredményezhetne, akkor a közszerzemény elvesztené családjogi jellegét s egyenlő lenne akármely társaságban szerzett vagyonnal. Már pedig öröklési jogunk is kizárja e lehetőséget; mert ennek értelmében a túlélő házastárs örökli a lemenők nélkül elhalt házasfél közszerzeményét (idl. törv. szab. 14. §.); holott sem a házasságra nem lépett férfi a vele élt nőnek, sem az egybeállt szerzőtárs a másiknak (közkereseti-, betéti társasági tag a tagtársnak), törvényből kifolyólag, nem örököse.

Kelemen (id. m. 124. §.): «Coacquirere autem censetur legitima uxor, et vicistim. >>

Daczára azonban, hogy úgy eme tétel, valamint a közszerzeménynek Kelemen által adott fogalommeghatározása is (1. 30. §.) teljesen helyes, mégis csodálatosan téved Kelemen, midőn az osztatlan testvérek, társaságok stb. szerzeményét is úgy fogja fel, mint a közszerzemény alfajait (id. m. 125. §. 1. jegyz.): Dantur etiam aliae coacquitionum species, ut inter fratres indivisos, aut etiam divisos, vel penitus extraneos: condonatarios, simul adoptatos, vel praefectas, conquestores etc. fraternalis, socialis, etc. .

Kelemen tehát ép úgy, mint a legtöbb iró az együttszerzés tényébe és nem magába a házassági kapocsba látszik helyezni e jogintézmény lényegét és e tény élénk bizonyítéka annak, hogy valamint a joggyakorlat eltért a hð. valódi értelmétől és helyes magyarázatától, úgy az irók sem birtak a közszerzemény helyes felfogásához eljutni.

Szlemenics (id. m. 125. §.): «Juri coaquisitionis coniugalis inter personas legitimo matrimonio junctas dumtaxat locum esse.» Szlemenics egyébiránt itt is teljesen Kelement követi és a közszerzeményt vagyonközösség «de jure disponendi de bonis communibus speciatim» felirat alatt tárgyalva, azt egyéb vagyonközösséggel azonosítja és a közszerzemény lényegét szintén az együtt szerzésbe helyezi. V. ö. Herczegh id. m. 11. §., 1. jegyz.

2 Herczegh («Közszerzeményi jog. Irta Dr. Jancsó György» cz. cz. Jogt. közl. 1884. évi 25. sz. és id. m. 11. §.) teljesen következetes, midőn tanítja, hogy a tényleges elválás ideje alatt szerzett vagyon is közszerzemény. A házassági kötelék jogi fennállásával okadatolja e nézetet. További ellenérvei azonban teljesen tévesztettek, mivel semmi összefüggésben sem állanak

Joggyakorlatunk azonban e felfogást nem osztja és a tettleg külön válva élő házastársakat közszerzőknek nem tekinti. Ennélfogva azon vagyon, melyet a tényleg elválva élő házastársak a külön élés ideje alatt szereznek, nem közszerzeményt 3, hanem mindenik félnek külön vagyonát képezi. Nem tesz különbséget, hogy a házas együttélés a felek egyikének, vagy mindkettejének akarata vagy hibája folytán (hűtlen elhagyás, közös megegyezéssel tényleges különélés), avagy akaratuk nélkül (eltünés: a holttá nyilvánítási esetek rendszerinti oka) állt-e be; hanem a döntő szempont az.

a bebizonyítandó tétellel. Én a következetességet e kérdésben feladom, midőn a tettleg elvált házasfelek által a különélés ideje alatt szerzettet közszerzeménynek nem tekintem. A házasság lényéből merített indokra, arra alapítom nézetemet, hogy a házassági jogviszonyba életet nem a külső forma, a megkötés, hanem az együttélés ténye önt (v. ö. Wenczel T. id. m. 246. §. és Sztehló id. m. 9. 1.) s csak ennek bensősége és kölcsönhatása szolgálhat arra elegendő indokul, hogy a házasfelek úgy tekintessenek, mint kik gazdaságilag is nem kizárólag egyéni érdeküknek, hanem mindkettejök érdekének élnek. Mihelyest tehát a házasság jogintézményének lényege: az együttélés megszünik, megszüntnek tekintendő ennek kifolyása is: a szerzeményi közösség. Ehhez járul. hogy nagyon méltánytalan volna és erősen sértené a jogérzetet, ha a hűtlen házastárs azzal jutalmaztatnék, hogy részesül az elhagyott házasfél által a házasság jogi felbontásáig szerzettekben. V. ö. Jancsó id. m. 15. l. Nánásy (id. m. 316.) szerint sem közszerzemény a külön élés alatt szerzett vagyon, de ha a férj adott okot a szétmenésre, akkor az. Utóbbi tételnek azonban, szerintünk, nincs alapja.

3

Kir. tábla 8364/1865. sz. Ha a házasfelek a kölcsönös közszerzeményi jogot szerződésileg szabályozzák és azt a házassági együttélésre szorítják, ezen együttlét alatt, a dolog természeténél fogva, a közös szerzés alapját képező tettleges együttélés lévén tekintendő, ez esetben a nő nem érvényesíthet igényt oly vagyonra, melyet a férj a különválás után szerzett. L. Jellinek id. m. 470. f.

Kir. tábla 21,509/1885. sz.: A közszerzemény jogi súlypontját és alapját a házastársak közötti életközösség képezvén, az együtt nem élt házastársak szerzeménye e tekintet alá, a törvény szellemében, nem vonható. Dtr. Ujf. 13. k. 803. sz.

Kir. tábla 6742/1885. sz.: Azon vagyonra nem áll a közszerzemény vélelme, a melyet a ténylegesen, de nem törvényesen elválva élő házastársak egyike, a tényleges különélés alatt szerez. Dtr. Ujf. 13. k. 789. sz.

4 A holttányilvánítási esetek annyiban érdemelnek figyelmet, hogy az 1881. évi 59. t.-cz. 90. §-a értelmében az eltünt egyén halála napjául, az eltünéstől számított 10, 30 esztendő elteltét s illetve a halál veszélyt követő nap tekintendő. A házasság ekkor tekintetik jogilag felbontottnak s következve a szerzeményi közösség is csak ekkor szünnék meg. Bár a következetesség

hogy a házas életközösség, a különválás folytán, megszüntnek tekintethessék. Innét van hogy oly házastársak közt nem szünik meg a szerzeményi közösség, kik közt akár hivatás (p. o. a katona hadviselése, a kereskedő utazása), akár más ok folytán, a házas együttélés rövidebb vagy hosszabb ideig szünetel ugyan, de azért a frigy közöttük felbontottnak nem tekintetik.

Kérdés, hogy ha a házasság megköttetett, de utóbb, bontó akadály folytán, érvényteleníttetik, a házasság megkötésétől egész az érvénytelenítésig terjedő idő alatt szerzett vagyon közszerzemény-e?

Nézetem szerint közszerzemény. Mert habár az érvénytelenítés, a házassági kötelék tekintetében visszahat és pedig oly erővel, mintha a házasság meg sem köttetett volna, mindazonáltal e jogviszony gazdasági következményeire nézve azon jogköltés (fictio) mintha házasság nem is létezett volna, el nem fogadható; minthogy az érvénytelenül kötött házasság tartama alatt szerzett vagyon meg van s a felek tudomásuk szerint és tettleg oly viszonyban éltek, mintha valóban házastársak lettek volna.

III. A közszerzemény létére kihatással bír továbbá a rendi különbség. 5

Az ideiglenes törvénykezési szabályok I. 13. §-a szerint ugyanis a házasság alatti közszerzeményekre nézve a korábbi magyar törvények határozatai változást nem szenvednek». "

6

rovására, de azért itt sem vélem megengedhetőnek, hogy az a vagyon közszerzeménynek tekintessék, melyet a hátramaradt házasfél, házastársának eltünése óta. vélelmezett haláláig szerzett. Az ilyen vagyon külön vagyon lesz, és ennek, nem pedig a közszerzeménynek öröklési szabályai alá fog esni.

5. V. ö. Kelemen id. m. 124. §. 2. p., Markovics (id. m. 194. §.) szerint: Coaquisitio pro diversitate personarum vel est nobilitaris, vel civilis, vel colonicalis.

6. Az országhírói értekezlet az idl. törv. szab. 13. §-ában a visszásságok egyik legsajátszerűbbikét állapította meg. Az 1848. évi törvények és az 1853. évi ősiségi nyilt parans ugyanis az ősiséget és a rendi különbséget, vagy legalább legjellegzőbb sajátságait megszűntették; s daczára ennek, az országbírói értekezlet az eltörölt ősiség alapján fejlett közszerzemény jogintézményére nézve meg is változatlanúl állította vissza a korábbi hazai törvényeket, holott ezek alapja rég eltöröltetett.

Méltán sohajt fel Madarassy (id. m. 10. §.): «És e kasztok szerint változó vagyon jogviszonyokon az országbirói értekezlet sem tett semminemű változtatást.>>

JANCSÓ: M. házassági vagyonjog.

12

Az itt visszaállított régi magyar törvényekben pedig csak a volt jobbágy felesége nyilváníttatott mindíg részesnek és felerészben osztályosnak a házasság tartama alatt a férj által szerzett javakban. Ezek szerint tehát csak a nem nemes rendű házasfelek között létesítettek a régibb hazai törvények szerzeményi közösséget.

E részleges vagyonközösség, a javak jogi minőségére való tekintet nélkül, mindennemű házasság alatt szerzett vagyonra egyaránt kiterjed.

A joggyakorlat később a városi polgárokra is kiterjeszté a szerzeményi közösséget.

8

7 Hk. III. r. 29. cz. «Quomodo res mobiles et immobiles rusticorum inter filios et filias dividantur? . . .

2. §. Verum, si pater de sua portione testamentum condere voluerit, id quidem facere poterit, absque tamen fraude uxoris. Nam uxor in rebus per maritum suum, stante conjugio, conquisitis, semper particeps et condivisionalis efficietur: ita, quod viro intestato decedente, ad cam universa bona sua per ipsum, ut praefertur, conquisita devolventur.>>

1840. 8. t.-cz. 8. §.: «A házasság alatti közszerzemények a jobbágyok között mindenik házastársat egyformán illetvén, azokról egyik úgy mint a másik, felerészben szabadon rendelkezhetik s ezen felerészből a férj feleségét végrendelet által sem zárhatja ki, ha pedig egyik házastárs végrendelet és mag nélkül hal meg, minden közszerzemény az életben maradott házastársra száll.»>

8 Magyar kir. udvari cancellaria 1796. julius 29-ikén kelt határozata: «Civibus maritis caeteroquin uti erga aliam ejusdem civici magistratus in merito instantiae G. U. factam repraesentationem suh hodierno rescribitur, absoluta de coaquisitis disponendi facultate, quam secus nobilibus titulo eo, quod mariti pro principalibus aquisitoribus reputentur judicia indolgent, nullo jure competente.» L. Nánássy. id. m. 331. l.

Cancellaria 1796. julius 29-ikén kelt határozata: «. ad cives, inter quos stante matrimonio aquisita substantia aequa semper sorte inter maritum et uxorem dividenda et ita prolium quoque ratae determinandae sunt . . .» L. Nánásy (id. m. 333. l.), ki e kérdést egyébként is tüzetesen fejtegeti (id. m. 309-336. 1.).

Georch (id. m. 233. §.) szerint: «A polgár asszonyok éránt nyilván ságos irott törvényünk nem lévén, és őket sem a nemesekhez, sem a parasztokhoz nem hasonlíthatván, a főbiróknak itéleteiből azt hozzuk ki, hogy a polgár asszony csak akkor tulajdoníthatja magának a házasság alatt keresett szerzeménynek hason-felét, ha köz-keresetét megmutatja. . .» Kelemen (id. m. 126. §.): «Alia est, in coaquisitione civium, et colonorum ratio, ab illa, quam de nobilibus exposuimus: nam 1., maritus civis, vel colonus,

9

Ellenben nemesrendű házastársak között nem állapítottak meg régibb törvényeink szerzeményi közösséget, 10 s ennélfogva ezek között törvényből folyó vagyonközösség ma sem létezik. 11

praerogativa principalis coaquisitoris non gaudet.» Kelemen eme nézetét szintén a Nánásy által felhozott két cancellariai határozatra alapítja és helyessége mellett azzal érvel, hogy polgárok között a feleség is tettleges részt szokott venni a vagyonszerzésben. Szlemenics id. m. 125. §., Frənk (id. m. 274. §.): «Városi polgár vagy jobbágy felesége már a törvény erejénél fogva (ipso jure) közkereső, coaquisitrix, minden szerzeményre nézve, melly a házasság ideje alatt történt.» Madarassy id. m. 10. §., Knorr id. m. 349. §.. Suhayda id. m. 403. 1.

9 Nemes rendűek a házastársak akkor is, ha csak a férj nemes; minthogy a nem nemes rendű asszony a házasság által férje rangját nyeri (v. ö. 8. §.) s ennél fogva a nem nemes rendű asszony sem lesz közszerzővé, ha nemes férfihoz megy nőül.

10 Markovics (id. m. 194. §.) szerint az ingóságok tekintetében a nemesek között is volt szerzeményi közösség: «De coaquisitione generatim notandum, foeminam in pignoribus et rebus mobilibus, per conjuges tempore matrimonii acquisitis, pro coaquisitrice haberi, in bonis tamen immobilibus perennalibus foeminae nonnisi, dum nomen eius litteris insertum est. coaquisitrix esse censetur. Coaquisitio pro diversitate personarum vel est nobilitaris, vel civilis, vel colonicalis.>>

E nemesi közszerzemény felett a férj, főszerzőségénél fogva, halál esetére is szabad rendelkezési joggal bir. (195. §.) Markovics tehát, eltekintve attól, hogy nemesi közszerzeményt is ösmer, azon hibát is elköveti, hogy a köszerzeményi joggal a férj halálesetére szóló tetszés szerinti rendelkezési jogát is megegyeztethetőnek tartja; továbbá, hogy nem nemesek közt is kizárja az ingatlanokra ipso jure kiterjedő szerzeményi közösséget. (V. ö. id. m. 194. és 196. §§.) Zlinszky szerint (id. m. 551. 1.) «az ingóságokra nézve, melyek a házasság alatt szereztettek, a nemes ember neje is közszerzőnek tekintetett, mert ezekről külön szerző-levelet irni nem volt szokásban. (Hk. I. r. 48. cz.)>>

A mint a szerző-levél irása és ebbe a feleség nevének is beiktatása nem szül törvényen alapuló szerzeményközösséget, mely egyedül képezheti itt vizsgálódásunk tárgyát, hanem szülhetett legfeljebb szerződési vagyonközösséget, mi meg a házassági szerződések szabadossága mellelt önként értetődő dolog: ép oly kevéssé eredményezhetett ingó közösséget azon nemleges körülmény, hogy az ingókra nézve «külön szerző-levelet irni nem volt szokásban».

Zlinszkyt, érvelése után következtetve, úgy látszik Frank (id. m. 275. §.) következő érthetetlen tanítása vezette félre: «Nemes ember felesége közkeresőnek csak akkor tekintetik, ha neve a szerző-levélbe beiktatva vagyon; tehát nem egyedül a törvény erejénél fogva; nem is azon ingókra nézve, melyekről szerző-levelet irni nem szokás». Ámde Frank, műve megfelelő