A házastársak vagyoni jogviszonyait olykép szabályozni, hogy az egyfelől a házasfelek benső életébe kiméletlen kezekkel belé ne nyúljon s a családi életnek mégis szilárd szervezetet nyujtson ; másfelől pedig, hogy a házastársaknak harmadik személyekkel kötött ügyleteit biztos és oly alapra fektesse, mely sem valamelyik házastársnak, sem a jogügyletre lépő harmadiknak kárára ne szolgáljon oly problema, melynek megoldása minden idők minden törvényhozójára a legnehezebb feladatok egyikét rótta.

Es ki fogja tagadni, hogy a magyar jog irójára, ki dolgát komolyan veszi, bizonyos mértékben a törvényhozó feladata is nehezedik ?

Hosszú századokba visszanyúló jogforrásainkban csak ittott egy sovány törvény; majd birósági határozatok, melyek közül nem egy elavult, mások pedig, főleg az ujabbak, egymásnak gyakran ellentmondanak.

E hézagos tételes adatból, a dolog lényegébe hatoltnak épen nem mondható szakirodalom mellett, kikutatni az alapelveket és ezekből levezetni a rendszert; az alapjogintézményektől kezdve le a legkisebb részletkérdésig következetesen kifejteni azt, hogy mi képezi a mai pezsgő élet tételes magyar jogát: oly munka, melynek elvállalása még az erős kötelességérzetet és őszinte buzgalmat is képes gondolkodóba ejteni.

Súlyos kételyeimet azonban elvégre is leküzdöttem, és belemerültem e munkába, a férj és feleség közötti jogviszony taglalásába, az emberiség ez örökös problemájába mindaddig, a míg állami és társadalmi szervezetünk alapját a monogam házasság képezendi.

Vizsgáltam az embert magát; mert a rideg jogszabályokban maga az egyén jelentkezik, jelleme és életszükségletei szerint. Innét, a jogszabályokban való ezen önmegnyilatkozásból, ered a nemzeti hagyományok fentartásának szüksége a jog terén.

S ha valahol, úgy kétszeresen áll ez a házassági vagyonjogban.

Sehol nem lép úgy előtérbe az egyén felfogása, életnézete, érzülete, fajának jellege, szóval egész jelleme, mint a házassági vagyonjogban.

A házasfeleknek egymáshoz való jogviszonyát szabályozó tételek nem egyebek, mint kifejezői azon módnak, melylyel az erősebb nem a férfi, a gyengébbel: a nővel bánik, s egyúttal megtestesülései a hatalmasabb fél érzületének a gyöngébb iránt.

Nincs semmi, a mi ékesebben és igazabban fejezné ki a gyöngébb nem megbecsülését és tiszteletét, mint a férj és feleség egyénjoguságának jogtétele.

Elfogadott nézet, hogy annál szelidebb az ember erkölcse, és nemesebb jelleme, minél emberiesebb bánásmódban részesúl a nő.

Innét van, hogy valamely nemzet házassági vagyonjoga, egyúttal egyike a népfaj humanismusa mértékének.

Buzgón kutattam hát, hogy nemzetünk jogának tételeiben mily felfogás, mily jellem nyilatkozik?

S a mint eljutottam a végső elemekig és jogunkat összehasonlítám más nemzetek jogával öröm lepé el keblemet.

Nem ösmerek jogot, mely nemesebb és egyúttal észszerűbb volna a magyarnál.

S ez ma, a mindent uraló nemzetiségi eszme korszakában, kétszeresen fontos reánk nézve.

Mert ha áll az, hogy a kisebb nemzeteket csak sajátos nemzeti egyéniségük, ez egyéniség nemes, magasztos voltának benső, mindent átható ereje és az ennek megfelelő intézmények, szóval egyedi culturájok képesek a nagy tömegek elnyeléssel fenyegető hatalma elől megóvni, úgy mi jövőnk egyik erős biztosítékát birjuk hazai jogunkban.

Senki se vádoljon engem ezeknek e helyt elmondásáért a nemzetiségi eszme túlhajtásával, vagy hazai jogunk túlbecsülésével.

Semmi sem volt tőlem távolabb.

Mindenek felett az igazság után törekedtem és jogunk tételeit rideg értelemmel mérlegeltem a maguk helyén.

De ki fogja felróni az irónak, ha lelkiismeretes kutatásainak végeredménye örömmel tölti el keblét, látván, hogy nemzetének joga hozzájárul az emberiség civilisatiójához?

Csak még nehány szót eljárásomról.

Fő igyekezetem volt házassági vagyonjogunk egyes intézményeit az összes jogforrások segélyével határozottan körvonalozni és azok lényegébe behatolni. Mihelyest azonban azt hittem, hogy megtaláltam e jogintézmények helyes fogalmát, ezek folytonos szem előtt tartásával igyekeztem az egyes részlet kérdéseket úgy a szigorú jog, valamint a méltányosság és czélszerűség szempontjai egybevetése mellett, következetesen kifejteni.

Nem kerültem a kényes kérdéseket, sőt inkább igyekeztem le a legkisebbig valamennyit felkutatni és határozottan eldönteni; nehogy a gyakorlati jogász hiába forduljon munkámhoz.

Ovakodtam az egyoldaluságtól. Ennek kifolyása az lett, hogy az egyes kérdéseknél előjövő ellenvéleményeket nem csak el nem hallgattam, hanem lehetőség szerint magam igyekeztem azokat erősbíteni.

Ugy voltam meggyőződve, hogy az ellentétes nézetek éles szembeállítása mellett, könnyebb és biztosabb az igazság megtalálása.

Hogy ily eljárás mellett sok elterjedt véleménynyel ellentétes eredményhez kellett jutni, az alig lehet meglepő történeti jogunk azon területén, hol az egyes jogintézmények elvi szempontokból és

egész terjedelemben kellőleg nem csak ki nem fejtettek, de határozottan fel sem ösmertettek.

Az ily módon kifejtett jogintézményekből vontam aztán le házassági vagyonjogunk rendszerét és hasonlítám ezt össze az idegen jogokéval.

Innét ered munkám kétfelé osztása: egy átalános és egy különös részre.

Utóbbi e munkának gyakorlati, tételes és tisztán a hazai jogot tartalmazó, előbbi pedig mintegy elméleti és az idegen

jogrendszereket is felölelő része.

Az átalános részt feltétlenül szükséges volt előre bocsátani és ennek becse tetemes.

Csak így juthatni azon nagy eredményhez, hogy van egészen sajátos magyar rendszer.

Az átalános rész mutatja meg az egyes jogintézmények egymásra való hatását és ezeknek egy egységes egészben való összműködését. Az átalános részben fejtetnek ki egyes alaptételek p. o. a hitelezők jogviszonya a házastársak irányában, melyek aztán az egész különös részen keresztül vonulnak és melyeknek folytonos és szigorú szem előtt tartása nélkül lehetetlen épen a leggyakorlatibb részletkérdéseket helyesen eldönteni.

Emez átalános résznek eddigi elhanyagolása képezi okát annak. hogy jogunk rendszere fel nem ösmertetett és hogy oly sarkalatos hibák állhattak be, minő p. o. a külön vagyon és a hozomány folytonos összetévesztése, egymásban való felolvadása.

Habár tehát czélom első sorban a tételes hazai jog megirása volt, mégis ép oly kevéssé nélkülözhettem az átalános részt, mint a hajókormányos a delejtút.

A szives olvasó itélendi meg, hogy mennyiben feleltem meg

a kitüzött czélnak.

Nekem pedig engedje meg az édes remény, hogy törekvésem a hazai jog érdekében nem volt hiába való.

S ha szavam gyönge, hogy nemzetem meghallja, ugy forró óhajtásom, hogy emelje fel más több sikerrel a zászlót. És hitem erős, hogy fel fog emeltetni.

Mert az nem lehet, hogy egy nemzet ezredéves jogának legszebb termékét ok nélkül eldobja.

Budapesten, 1887. május 24-én.

Jancsó György.