Obrázky na stránke
PDF
ePub

enyészett e’ Város a’ Tör8- | lovasokat kiállíthatott a' Kikök járma alatt, hogy ismét rálynak számára. Vidékie viszsza kerülvén, alig lát- szép, és termo, 's külömbhatta leg kissebb nyomát is féle gyümöltsel, 's veres boraz akkori Kalotsai nevezetes ral kedveskedik lakosainak; Érsek Szétsényi, vólt rendes mindazáltal negyedrésze szánépülettyeinek. A’ köfalak tó földgyeinek középszerű leromolva valának, az épů- termékenységgel bír, mezőletek leroskadoztak, a' Tem- jök marháihnak. nevelésére plomok elbontattva, a' szóló elég, itatójok van, fája úgy hegyek, és gyümöltsös ker- épületre, mint tüzre, nádassa is tek, vad ligetekké változ- elég van, az Uraságnak, engetak. Rákoczy alatt sem ke- deline mellett", nem külömveset szenyvede ez a' Város; ben makkoltatása is; vagyonegyszer elégettetett, de több- nyainak eladására megleheször gyaszolá az ellenségnek tổs módgya, és a' kereskedühösségét; most már ismét désnek előmozdítására is, elelég népes, házai ugyan tse- sô Osztálybéli. kelyek a benne lakó Rátzok- a) Dec. I, Libro. I. p. 26. nak inyeikhez képest alkal Bacsa. Magyar falu Győr maztatva. Temploma téglá- Vármegyében, birtokos Urai ból épittetett, mellynek több Nemes Urak, lakosai nägysága a' Város népének katolikusok, fekszik a' Dusokaságához van alkalmaz- na mellett, Györtől egy mérttatva, és az itt Isteni tisztele- földnyire. Határja jó termétet szolgáltató Franciskánu- kenységű, réttye, legelője sok számához. Ide szoktak a' jó, de sokszor a Duna áraVármegyéneRendgyei is dása miatt károkat szenyved, egybe gyülekezni, mind a második Osztálybéli. közönséges ügyeknek elren Bacsa. Magyar falu Szadelésére, mind pedig a' hi- bólts Vármegyében, lakosai vatalbéli személyeknek meg- reformátusok, fekszik a' Daújjítására. Lakosai szorgal- dai járásban. Határja közép matosak, Káptalan is vala termékenységů. itten hajdan, mellynek már Bács ARANYOS. Magyar ma tsak az emlekezete van falu Szabólts Vármegyében, fel, ambár olly nagy jövede- fekszik Kapots Apátinak lemmel bírt, hogy a hadi szomszédságában, mellynek szükségnek idejekor, ötven filiája:

BACSA

[ocr errors][ocr errors]

Batsava. Orosz falu Ung Bácska. Magyar falu Zemvár Vármegyében, birtoko- plén Vármegyében, birto- ? sai több Uraságok, lakosai kos Ura Böthy Uraság, lakoó hitûek, fekszik az Ungvári sai katolikusok, és reformájárásban, határja középszerši

, tusok, fekszik Battyánnak termésbéli tulajdonságaihoz szomszédságában, mellynek képest, második Osztálybéli. filiája: Határja termékeny, 's

BÁCSFALU. Bachsdorf. Ele- szőlő hegyein kivil, nagy ergyes lakosú falu Hont Vár- deje is van, tulajdonságaira megyében, birtokosa Sem- nézve hasonlít Agárd faluberg Uraság, lakosai katoli-hoz, első Osztálybéli. kusok, fekszik Felsô Sipek BÁCSKAFALVA, totúl Banek szomszédságában, melly- stin. Elegyes tót falu Nyitra nek filiája Selymetz Bányá- Vármegyében, birtokos Ura tól két jó mértföldnyire. Ha- volt Botskadi, most Böthy tárja középszerû, 's külömb- Uraság , lakosai katolikusok, féle vagyonnyai szerént má-fekszik a' Bajmótzi járásban, sodik Osztálybéli

.

Nagy Bossánynak szomszédBácsfalu. Magyar falu ságában, mellynek filiája, Baranya Vármegyében, la- rétrye, és földgye első Oszkosai katolikusok, határja tálybéli, malma helyben, mint hogy a természetnek piatzozása nagy Tapoltsánevezetes tulajdonságaival nyon; de mivel szölô hegye bövelkedik, első Osztálybéli. nintsen, fája tûzre , 's épü

BácsFALVA, Elegyes falu letre kevés, 's legelője is szoPoson Vármegyében, birto- ross, harmadik osztálybéli

. kosai külömbféle Urak, la Bácskaság. Így neveztekosai katolikusok, fekszik tik Bács Vármegyének Bajá Vajkának szomszédságában, tol fogva a' Szeremi Dunáig, mellynek filiaja, nevezetes e' Baranya Vármegyétöl fogva helység a Szent Antal Kla- pedig a Tiszáig fekvő vidékstromárol, mellyben Szent je, 's térsége, Bács Városátol. Ferentz Szerzetebéli Atyák BACSKó. Bacske. Tót falu laknak, és híres bútsú járá- Zemplén Vármegyében, lasok vagynak benne. Határja kosai ó hitiek, hajdan Botsközépszerű, szőlőt is termesz- kai Uraságnak birtokában tenek lakosai, réttye, 's le- vala , mostani földes Ura Bágelője meglehetős, második ró. Fisser Uraság, fekszik a' Osztálybéli.

Gálszétsi járásban, az Ország

úttya

F3

[ocr errors][ocr errors]

puszta

úttya mellett, kies térségen. 1 BADALO. vagy Bodoló. BoHatárja három nyomásbéli, dolů. Magyar falu Bereg Vár's ha trágyáztatik, mindenfé- megyében, birtokosai több le gabonát terem, legelője Uraságok, lakosai reformáelég, fája tüzre, és épület- tusok, fekszik a Tisza melre, malma helyben, itatója lett napkeletre Váritól fél alkalmatos, vagyonnyait el-mértföldnyire, határos vele adhattya Kassán, és Gálszé- Halabér. Határja termékeny, tsen, a' hol kapával, 's ka- piatzozása Beregszázon, a' szával is kereshet, és só fu- hol mindenféle vagyonnyait harozással is, első Osztálybéli

. eladhattya, és Väriban is, BACHTI, vagy Bakti. Sza- amaz egy órányi, e' pedig bad Gömör Vármegyé- fél órányi meszszeségre van ben, fekszik Rima Szombat tôle; a' szóló hegyeken pénzt felé, Hont Vármegyének kereshetnek Beregszázon; leszomszédságában. Határja jó gelője minden marháinak termékenységi.

elegendő, fája tůzre , és épüBACHLATSKA. Szabad pusz- letre, amennyi kell, azon ta Zólyom Vármegyében, kivül a' Tiszán lakosai száfekszik Ternyéhez közel, lakkal kereskednek; 's ha

BADATSONY. Nevezetes lakkal inég inkább bővelkedhegy Szala Vármegyében. nének, hogyha Tisza vize

BADATSONY TOMAJ. a' T. itten olly fás, és akadékos betűben,

nem volna, közönséges földBADAFALVA. Vepelbaum. gyeik, és réttyeik is vagyNémet falu Vas Vármegyé-nak, első Osztálybéli. ben, birtokos Ura Gróf Bat Bade. Elegyes falu a? Bátyányi Uraság, lakosai ka- nátban, birtokos Ura Ortolikusok, fekszik Mór vi- mosdi Uraság , lakosai kato

zéhez közel hegyek között. likusok, fekszik a'Tisza mel· Határja többnyire síkon fek- lett Szent Miklóstól 4. mért

szik,''s gazdag termékeny- földnyire, határja jó termé. ségű, rétryei jók, legelője, kenységi, réteye nagy, leés fája elég; Stájer Ország- gelője elég, első Osztálynak szomszédságában lévén, béli. 's Sz. Gothárdi piatzon is ke Badin. Népes tót falu Zóreskedéssel, és fuharozással lyom Vármegyében, hirtopénzt kereshetnek lakosai, kos Ura Gróf Eszterházy Uraelső Osztálybéli,

ság, lakosai katolikusok

fekszik

fekszik O Zólyomtól egy, és fél mérföldnyire. Határja kö4. mértföldnyire, kies he-zép termékenységü. lyen, határja termékeny, er BADLITán. Horvát falu Sza. deje nagy, káposztás, és ken- la Vármegyében, birtokos der földgyeit Garam vize né- Ura Gróf Althán Uraság, laha elönti, de mivel határja kosai katolikusok, fekszik meszsze terjed, sík, és kön- Snihalieverznek szomszédsányen miveltetik , legelője tágában, mellynek filiája. Hagas, szénája elég, fája tüzre, tárjának, 's vagyonnyainak és épületre, a Bányákban soványos volta miatt, harmaRevezetes keresettyek, ezen dik Osztálybéli. kivül a községnek réttye öt BADONFA. Magyar falu Vas kaszás, és földgye négy kila Vármegyében, birtokos Urai alá való van, első Osztálybéli. Skerletz, és Zarka Uraságok,

BADIN. Alsó Badin. Tótlakosai katolikusok, fekszik falu Hont Vármegyében, bir- kies, és szép térségen. Hatokosa a' Bozóki Prépostság, tárbéli földgye termékeny, lakosai katolikusok, fekszik réttyei jók, fája kevés, leBozóktól, mellynek filiája, gelőjének szükes voltát, jó fél mértföldnyire, határja kö- tavaszi vetésének termékenyzépszerű, szólei meglehetô- sége hozza helyre, első Oszsek, fája mind a' kétféle elég, tálybéli. de legelőjének fogyatkozásai Bag. Magyar falu Pest Vármiatt, második Osztálybéli. megyében, birtokos Ura HerBadin. Felsö Badin. Tót

tzeg

Grasalkovits Uraság, falu Hont Vármegyében, föl- lakosai katolikusok, fekszik des Ura a' Bozóki Prépost- Pesthez négy mértföldnyire. ság, lakosai katolikusok, Földgye nagyobb részént ternem meszsze fekszik Alsó Ba-mékeny, fája mind tůzre , dintól, legelője elég, föld-mind épületre elég, mivel gye soványos, mellyet a' víz földgyeinek némelly része is jár, szõlöjök tsekély hasz- homokos, néha pedig rétnot hajt, ezen kivül mind a' tyeinek ártanak a vízáradákétféle fa nélkül szükölkö- sok; noha malma helyben, dik, melly miatt harmadik szöleje is meglehetős, mindOsztálybéli .

azáltál második Osztálybéli. Badintz. Elegyes falu a' Bag, Kis Bag. Szabad puszBánátban, lakosai katoliku- ta Pest Vármegyében, két sok, fekszik Szinerszegtöl vadas kertye van.

F 4

BAGA

[ocr errors]

21

BAGALA. vagy Bagola. I a' Kapornaki járásban, Szent Horvát falu Somogy Várme- György völgyének szomszédgyében; birtokos Ura Gróf ságában, mellynek filiája. HaFestetics Uraság, lakosai ka- ' tárja jó termékenységü, réttolikusok, fekszik a’ Kani- tye jó, legelője elég, fája zsától nem meszsze, 's filiája. hasonlóképen, első OsztályHatárja a' természetnek tsak béli. nem minden javaival bővel Baglyas. vagy Boglyas. kedik, és szőlő hegyei is van- Nevezetes szőlő hegy Fejér nak, első Osztálybéli. Vármegyében.

Bagamér. Magyar falu Bi BAGLYAS ALLYA. Magyar har Vármegyében, birtokos falu Nógrád Vármegyében, Ura a' Nagy Váradi Káptalan, birtokos Urai Gróf Teleky, lakosai katolikusok , és re- és más Uraságok, lakosai kaformátusok, fekszik az Ér- tolikusok, fekszik Salygó mellyéki kerületben. Jó bort Tárjánnak szomszédságában, termo szőlő hegy alá építte- mellynek filiája Fülektöl más tett; határja elég termékeny, fél mértföldnyire. Határbéli térsége jó, gabonával bővel- földgye első Osztálybéli, szó. kedik, első Osztálybéli, lo hegye nintsen; de legelő

BAGATA. vagy Bagota. I je elég, nem tsak tulajdon Elegyes lakosú tót falu Ko- marh. nak; hanem még a' márom Vármegyében, birto-barmokkal való kereskedéskos Ura Gróf Battyányi Ura- re is, erdeje hasonlóképen ság, lakosai katolikusok, második Osztálybéli. fekszik Perbetétöl

egy,

és BAGOD, Alsó, és Felső Bamértföldnyire. Határja kö- god. Magyar faluk Szala Várzépszerű, legelője saját mar- megyében, birtokos Ura Báháinak, rétryeik is a' ma- ró Zsenyei Uraság, lakosai gok szükségjekre elég; de katolikusok, fekszenek Szala mint hogy réttyeit Zsitva vi- vize mellett Egerszegtöl fél ze néha elönti, második Osz- mértf. határjok jó termékenytálybéli.

ségû, rétryeik, legelőjök elég, BAGD. Elegyes falu Bihar második Osztálybéliek. Vármegyében

BAGOLA. Bagala. NeveBaglád. Magyar falu Sza- zet alatt. la Vármegyében, birtokosai BAGONYA. Bohumitze. Tót Şós, és más Uraságok, la- "falu Hont Vármegy. birtokos kosai katolikusok, fekszik Urai Liptai, és Janóky Urasá

gok,

« PredošláPokračovať »